Örökség. Gondolom, hogy e szó hallatán megannyi érzés, emlék, személyes tapasztalat villan fel mindannyiunkban. Legtöbbször fájdalmas, vagy keserédes érzések kíséretében. Szeretteink felhalmozott anyagi javainak felosztása. Listák, végrendeletek, békés megegyezések, vagy évekig elhúzódó pereskedések. Az örökség szó hallatán tehát legtöbben a hátramaradt ingatlanokra és ingóságokra gondolunk. Olyanról még sosem hallottam, hogy árván maradt testvérek szüleik keservesen megszerzett élettapasztalatainak egymás között történő felosztásán kaptak volna hajba. Pedig egy életút alatt megszerzett bölcsesség is örökség, sok esetben a szellemi javaknak felmérhetetlenül gazdag tárháza. Személyes tapasztalataimra támaszkodva mondhatom, hogy bizony érdemes vér szerinti felmenőink élettapasztalatait is előbb vagy utóbb szemügyre vennünk, hiszen sok buktatótól kímélhetjük meg magunkat az élet iskolájában. Egyébként azt gondolom, hogy nem olyan nagy baj, ha az örökség szó hallatán először az anyagiakra gondolunk. Természetünknél fogva fizikai megmaradásunk szempontjából ez a legfontosabb. De ha már nyugodt körülmények között tudjuk magunkat, úgy felsejlik bennünk az igény az érzelmekben és szellemi javakban is gazdagabb emberi élet után. Hasonlóan van ez közösségi, nemzeti szinten is. Emberöltőkön keresztül hagyományozódnak át a megőrzött és tovább gyarapított értékek az utókorra. Épületek, művészi alkotások, arany és ezüst tárgyak, népi viseletek. Közösségivé tett szellemi kincsek, tudományos keretekbe foglalt tapasztalatok, bölcsességek. Népi és szakmai hagyományok. Az adott térségben élők tájat alakító munkássága. Az építés és a pusztítás. A természeti környezettel való harmóniában levés állapota, és a Természet adta lehetőségek esztelen elherdálása. Anyagi és szellemi javak, olykor kötelezettségek. Mindezek együttesen alkotják a táj, a település, a nemzet kulturális örökségét.
Tatabánya szénre települt város. Azért épült itt kórház, iskola, színház, strand, gyógyfürdő, mert a bányászatnak és a megélhetésüket itt megtaláló betelepülőknek szükségük volt rá. Tatabánya közösségének kulturális öröksége egyaránt tartalmazza a megőrzendő és továbbfejlesztendő értékeket, és a korábbi természeti kártételek felszámolásának kötelezettségeit. Felvállaltuk mindkettőt. Folyamatosan végezzük a tájsebek begyógyítását, a meddőhányók, a bányászat által felhagyott területek tájba illesztését. Magunkénak érezzük, és megőrizzük a bányászszakma és a bányamunkások közösségének hagyományait.
A város, miközben új alapokra helyezte a helyi gazdaság szerkezetét, nem feledkezett meg elődei kulturális és szellemi örökségének megőrzéséről sem. Magánszemélyek, vállalkozók és a helyi önkormányzat támogatásával évről évre gazdagodik Közép-Európa egyedülálló ipari skanzenje, a városunkban fellelhető Szabadtéri Bányászati Múzeum. Ma már nemcsak történelmi emlékhely, hanem az élő hagyományőrzés, és új kulturális javak megteremtésének közösségi színtere. A Szent Borbála-szobor, a bányaszerencsétlenségben elhunytak kegyeleti emlékműve, a szeptember eleji hagyományőrző felvonulás, a skanzenben megtartott szakestélyek és „farbőrugrások” a hagyományok életre keltését mutatják. Mindezek a Tatai-medence kulturális örökségét képezik, melyek megőrzése mindannyiunk közös felelőssége.
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK
2002. 01. 18., 13:56
