A mögöttünk hagyott 25 év tervszerű gazdaságfejlesztési munkája nélkül ma működésképtelen lenne Tatabánya, s tizenkettőezerrel kevesebben rendelkeznének munkahellyel. Ez a tény is jól kidomborodott azon a szakmai beszélgetésen, melyet tegnap folytattunk a város huszonöt legnagyobb adófizetőjével a tatabányai városházán.
2014-ben, a 6.1 milliárd forintos adóbevétel, mintegy hatvan százalékát, a már említett 25 gazdasági társaság fizette be. Néhány megjegyzés a mögöttünk hagyott időszak értékelésével, s a jövőben elvégzendő feladatainkkal kapcsolatosan.
1. Amennyiben a ’90-es évek elején nem indítjuk el a tervszerű gazdaságfejlesztést, akkor most a város adóbevételei alig haladnák meg a másfél milliárd forintot. A jelenlegi bevételnek csak az egynegyede lenne biztosított. Ez egyben azt is jelentené, hogy nem lenne forrás a város alapvető üzemeltetési feladataira sem. Lehúzhatnánk a rolót.
2. Tizenkettőezer munkahellyel lenne kevesebb. Talán vannak még olyanok, akik jól emlékeznek arra az időszakra, aikor a ’90-es évek elején közel tízezer munkahely szűnt meg egyik évről a másikra. Tatabánya a reménytelenség városává vált. A romok alól kaparta ki magát a város közössége.
3. Látszólag stabil a város és térségének gazdasági szerkezete. De csak látszólag, miután alapvetően multinacionális karakterű. A globális, s vele együtt az európai gazdaság pillanatnyi megingása milliárdos nagyságrenddel képes csökkenteni a város adóbevételeit, illetve ezres nagyságrendben a munkahelyek számát.
4. Mindeközben a napi megélhetésünkhöz szükséges fogyasztási árukat többségében külföldről hozzuk be, mert hiányzik a magyar feldolgozóipar.
5. A globális gazdaság jelen lévő szereplői arra törekszenek, hogy minél kevesebb pénzt költsenek Magyarországon. Először a nemzetközi cégcsoporton belüli transzferárazással csökkentették magyarországi adófizetési kötelezettségeiket, illetve a megtermelt profitjuk nagy részét hazautalták. Nincs benne semmi kivetnivaló, ez a működőtőke természete. Ma már arra törekszenek, hogy a haszon ne is itt, hanem az anyaországban termelődjön meg. Éppen ezért az európai gyáraik beszerzéseit és értékesítéseit összevonják, s a cégközponton keresztül végzik. Mindez azt jelenti, hogy nálunk a bérmunka marad. A hozzáadott értékkel nem számolhatunk, az nem a magyar nemzetgazdaságot erősíti.
6. Akkor mi lehet a teendő? Egyrészt, továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy a külföldi tulajdonban lévő üzemek kedvező üzleti környezetben működhessenek, mert nélkülük összeomlana a város és térségének gazdasága, s vele együtt a társadalma is. Másrészt a napi megélhetésünket kiszolgáló élelmiszer- és feldolgozóipar kiépítését a lehető legnagyobb tempóra kell kapcsolni, mert annak hiányában marad a kiszolgáltatott “félgyarmati” gazdasági szerkezet, s vele együtt az ország alapvető élelmezésének a bizonytalansága is.
7. Ezeknek a céloknak az érvényesítését szolgálták az egy évvel ezelőtti gazdasági konzultációk is. Tegnap azt is megállapíthattuk, hogy az akkor rögzített feladatok ma már a megvalósulás közelébe érkeztek. Az ipari övezetek közlekedésfejlesztési tervei – körforgalmak, buszmegállók, kamionparkoló, kerékpárút – elkészültek, s a most induló uniós források, s a városban termelődő adóbevételek felhasználásával a következő években meg is valósulnak.
8. A mikro- és kisvállalkozások fejlesztését szolgálják azok a döntések, amelyek kedvezményesen biztosítanak számukra telephelyvásárlási lehetőséget, illetve az uniós források kiegészítéséhez – fejlesztések esetében – a város kamatmentes kölcsönt nyújt az önrész felmutatásához.
9. A térségi gazdaság fejlesztését szolgálja a megyei termelői piac és új vásárcsarnok megépítése is Tatabányán. Ezt egészíti ki a megyei területfejlesztési, és az országos vidékfejlesztési programban megjelenő agrár- és élelmiszeripari beruházásokat támogató pályázatok sora.
10. Barátságban kell tehát együtt élnünk a külföldi befektetőkkel, de ezzel párhuzamosan minden erőfeszítést meg kell tennünk annak érdekében, hogy újra felépítsük a térség önellátásához szükséges agrár- és élelmiszer gazdaságot.
