ÁLLT A BÁL
2002. 03. 10., 13:50

„Szeszélyes mint az időjárás” – szoktuk mondani azokra, akik nem az elvárásainknak megfelelően viselkednek az adott helyzetben. A szeszélyes mellé könnyen társítható a kiszámíthatatlan. S ha belegondolok az idei tél által bemutatott repertoárba, akkor hosszasabb magyarázattal nem is kell szolgálnom e szólásmondás valószínűsíthető eredetét illetően. Az is igaz, hogy ez a kiszámíthatatlanság már kezd kiszámíthatóvá válni. Lassan hozzászokunk ahhoz, hogy nyáron is lehet tél és fordítva. A mögöttünk hagyott másfél hónapba egyaránt belefért a mínusz tizenöt és a plusz húsz fok, s mint tapasztaltuk egy-két nap leforgása alatt volt képes arra, hogy átrendeztesse velünk a fogason lógó ruhatárunkat.
Nagy bajban lennénk most, ha ünnepeink és hagyományaink nem évszázadokkal, talán évezredekkel ezelőtt kialakított ritmus szerint ismétlődnének. Nehéz lenne meghatároznunk a farsang idejét is. Eleink viszont bölcsen levették vállunkról e nehéz terhet, így nekünk nincs más tennivalónk, minthogy vízkereszttől hamvazószerdáig utat engedjünk a felszabadult vidámságnak. Szükségünk is van rá. Bár naponta gyalulja lemaradását a Nap, s így egyre nagyobb szeletet világít be a huszonnégy órából, ez még önmagában nem elegendő ahhoz, hogy legalább átmenetileg jobb kedvre derüljünk. Gyakoriak még a párás, ködös reggelek, s a fejünket verő hűvös esőcseppek sem vidámítják meg napjainkat. Így hát marad a zene, a tánc, a finom ételek, a divatos ruhák, a móka és a kacagás.
A népi bölcsesség telve van pszichológiai rafinériával. A táncestekkel, a tél szalmabábú képében történő elégetésével, vagy maskarákba bújva a hideg idő elűzését szolgáló misztérium játékokkal, a még szunnyadó belső energiáknak fúj ébresztőt. A közösségi alkalmak előcsalják a télidő szürkeségébe burkolódzott, bezárkózott, talán már a depresszió tüneteit is magukon hordozó emberek sokaságát. Kezdetét veszi a tervezgetés. Mikor, hová, kivel? Van-e keret új báli ruhára, vagy talán elegendő egy ügyes varrónői beavatkozás, mellyel már felismerhetetlenné válik a tavalyelőtti bálon bemutatott ruhaköltemény. Időpontegyeztetés a fodrásznál, s ha a ruhát nem is, de a cipőt mégis cserélni kell. Ki vezesse az autót, vagy inkább taxit hívjunk? Közben a gyereknek is farsangja van, még jó, hogy nem felejtettük el. Neki is kell ruha, vagy inkább maskara. Gyorsan össze kell állítani ezt is. Ja, és a sütemény, nehogy üres kézzel kerüljön a dadus, vagy a tanító néni szeme elé. A kislányoknak csillámpor, de a tízéves legénykék is locsolgatják már magukat apjuk arcvizével. S mindezek után jöhet a mulatság. Óvodában, iskolában, munkahelyen, egyletekben. Szerényebben vagy ünnepélyesebben. Szinte mindegy. A kimozdulás a fontos, a vér pezsdülése, az ételek íze és az italok zamata, a jó zenekar és a táncra perdítő muzsika. A társaság. A barátok, családtagok, udvarlók és udvaroltatók. A hétköznapi gondok lebilincselő rabigájából való kiszabadulás, legalább egy átmulatott éjszaka erejéig.
El sem tudjuk képzelni, hogy mekkora energiák szabadulnak fel így, s milyen jó hatással van ez egész városunk életére. Kár, hogy végéhez érkeztünk. Rövid volt az idei bálszezon csakúgy, mint a tél. Majd jövőre ismét táncra perdülünk. Hamvazószerda érkeztével a külsőségek és a szép ruhák után bensőnket kezdjük újra ünneplőbe öltöztetni. Közeleg a Tavasz, s annak hírnöke, a húsvét.