A város Önkormányzata 2 millió forinttal növelte a támogatást
Nehéz esztendőkön jutott túl a MÁK Rt. által, 118 évvel ezelőtt alapított szimfonikus zenekar. A szakmai munka ujjászervezésének reményével kerestek meg a régi muzsikusok közül többen is 4-5 évvel ezelőtt, akik a feladat elvégzésére Román Géza katonazenészt és karmestert kérték fel.
A biztatás és a kezdeti önkormányzati támogatás biztosítása mellett elindított építkezés, néhány éven belül látványos sikereket hozott. A Tatai-medence kiváló zenetanárait és muzsikusait magában foglaló zenekar, s vele együtt Tatabánya városa immár ismét feliratkozott az ország komolyzenei térképére. Katalizátor szerepet vállaltak a térség kórusmozgalmának megerősítésében, s a nagyközönség előtti megmutatkozásában.
A zenekar helyzetének stabilizálásához viszont további anyagi forrásokra volt és van szükség, ezért fordultunk a város Önkormányzatához az eddigi támogatás megnövelésének indítványozásával. Meghallgatást nyertünk, s tegnap az idei költségvetés elfogadásakor a város Közgyűlése 2 millió forinttal megemelte a zenekar költségvetési támogatását. – adott tájékoztatást a kedvező döntésről Bencsik János országgyűlési képviselő.