Elmosolyodom, ha arra gondolok, kisiskolás koromban mily izgalommal töltött el annak számolgatása, hogy az ezredfordulón hány esztendős is leszek majd. Nagyon távolinak tűnt a 2001-es év eljövetele. S aztán hamarabb elközelgett, mint ahogy azt gondoltam volna. A ’90-es évek vége felé egyre többen latolgattuk, mit is hozhat az évezredváltás. Mit jelenthet az számunkra, a városunk és a világ életében. Most, hogy végéhez közeledik a harmadik évezred első háromszázhatvanöt napja, akár mérleget is vonhatunk.
2001. január elsején a tőle megszokott pontossággal kelt fel a Nap. A tél után a tavasz, majd a nyár, az ősz, s most újra a tél következett. Igaz néha csúf tréfát űztek velünk az „ikrek”, s rövid időre egymás ruhájába bújva igyekeztek megtéveszteni bennünket. A szél fújt, az eső esett, a föld termést, a fák gyümölcsöt hoztak. Az idősebbek közül sokan meghaltak, a fiatal pároknak gyermekei születtek. Új gyárak és áruházak nyitották meg kapuikat. Hogy helyet kaphassanak, kivágtunk néhány fát, de még többet ültettünk. Volt, aki szemetelt, s volt, aki lehajolt érte. A focistáink egyszer lőtték, másszor kapták a gólokat. A harangok az idei húsvétkor is „elmentek Rómába”, de rendre vissza is érkeztek. Sokat nevettünk, de néha sírtunk is. Volt, amikor bántottunk, s volt, amikor minket bántottak. Volt háború, természeti katasztrófa, s volt megbékélés és szeretetszolgálat.
Egyszóval egy esztendővel öregebbek, s bizakodom, hogy tapasztaltabbak is lettünk. Talán egy kicsivel tudatosabban éljük az életünket. Nem természetesnek, hanem ajándéknak tekintjük azt, hogy élünk. A mellénk rendelt társakat a munkában, az iskolában és a családban. A Nap fényét és melegét, az életet adó esőcseppeket, s a bennünket körülölelő Természetet.
Az év utolsó óráihoz közeledvén, miközben vásárolunk, takarítunk, ínycsiklandozó ételek sokaságát főzzük, ne feledkezzünk meg róla, hogy ezek csak a keretet jelentik. A tartalom viszont mi magunk vagyunk. Egy esztendő tapasztalataival gazdagodva. Ha csak a pénzen vett ajándékot nyújtjuk át a meghitt pillanatokban, akkor keveset adunk. Amikor önmagunkból adunk, csak akkor adakozunk igazán. Akik hisznek az életben és az élet gazdagságában, azok kincsesládája sohasem lesz üres. Aki örömmel adakozik, annak öröm a jutalma is. Egy kedves mosoly, egy szeretetteli érintés bearanyozza belső világunkat, s az belülről fénylő csillagszóróként teszi széppé és vidámmá közösségünk életét. Kívánom, hogy az előttünk álló esztendő mindannyiunknak nyújtson elegendő alkalmat az egymással való szeretetteljes törődésre. Az általunk befektetett szeretet mennyiségétől függ közösségünk jövőbeni életképessége és fejlődése.
RÖPPENTYŰ ÉS TROMBITASZÓ
2002. 01. 24., 13:53
