MINDENKI KAPCSOLJA LE A PC-JÉT, AMIKOR HAZAMEGY!
2007. 09. 20., 8:18

Az Európai Unió energiabajnokságot hirdetett közintézményeknek, településeknek, cégeknek. Tizennyolc európai országban egy évig tart a verseny, amelyre hazánkból három önkormányzat, Tatabánya, Siófok, Hosszúhetény, valamint öt vállalat: K&H, Fővárosi Vízművek, BAT, IBM és a Biopetrol jelentkezett: Erről kérdezte a 24 óra című megyei napilap újságírója Bencsik János polgármestert.

Tatabánya város önkormányzata az előző évi villamos és távhődíjak csökkentését tűzte ki célul. Ha már pár tizedszázalékkal javítanánk az energiafogyasztásunkon, akkor is nagyon örülnék. Elsősorban az itt dolgozók hozzáállását kell megváltoztatni. Ha figyelünk arra, hogy ha kimegyünk az irodából, kikapcsoljuk a számítógépet, leoltjuk a lámpát, máris sokat teszünk a környezetünkért. Számít, ha hétvégén nem megy a légkondi, vagy télen csak temperálunk – mondta el Bencsik János polgármester. – Ez természetesen nem azt jelenti, hogy majd járkálunk az itt dolgozók után, ellenőrizzük és figyelmeztetjük őket. Az önkormányzatnál felnőtt, intelligens emberek dolgoznak, az ellenőrizgetés csak feszültséget szülne. Inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy játékos módon tájékoztassuk őket az energiacsökkentés lehetőségeiről. Aztán az, aki a munkahelyén megszokja, hogy környezettudatosan éljen, várhatóan otthon is eszerint fog mindent csinálni. Ha pedig a családot is sikerül „megfertőzni” az energiatakarékossággal, akkor sokkal kevesebbet kell fizetniük az energiáért. Ez pedig a várható drasztikus áremelések előtt nagyon fontos lehet. A versenynek is pont ez a lényege. Ha csökkentjük az energiafogyasztásunkat, akkor csökkentjük a kibocsátott szennyezőanyagok mennyiségét is. A saját felelősségünkkel (felelőtlenségünkkel) kell szembesülnünk, hogy okosabban használjuk fel a természet erőforrásait.