Újabb TOP pályázati fejlesztések kezdődnek Tatán és a térségben
2018. 01. 23., 9:04

A térségünkre vonatkozó legfrissebb, nyertes TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Bencsik János országgyűlési képviselő, Borsó Tibor a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke, és Michl József Tata polgármestere Tatán, a Városháza dísztermében január 22-én.

A Területi- és Településfejlesztési Operatív Program második nagy pályázati csomagjának elbírálása is megtörtént az év végén, és a szorgalmas előkészítő munkának köszönhetően Tata és környéke szép eredményeket ért el.

Bencsik János országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: – Az első fordulóban 1,3 milliárd forint értékű területfejlesztési támogatás érkezett Tatára, ami újabb 700 millió forinttal bővülhet most ki. Mindez szolgálja a turisztikai-idegenforgalmi vonzerő növelését, valamint a város által kötelezően elvégzendő feladatokhoz szükséges intézményi háttér megújítását. Fontos, hogy ezek a fejlesztések nemcsak az ide látogatók, hanem az itt élők szolgálatára is válnak.

A helyszínen Borsó Tibor, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke úgy nyilatkozott: – kiemelten fontos alapelv volt, hogy ebből a TOP-ból a megyében minden településnek jusson, így a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki érezze azt, hogy nem marad ki a fejlesztésből, és ráadásul olyan projektek valósulhassanak meg, amelyek a köz szolgálatában állnak. Nagy öröm – tette hozzá Borsó Tibor -, hogy nemcsak az önkormányzatok nyertek el támogatást, hanem civil szervezetek is, amelyek olyan közfeladatokat látnak el, melyek jelentőséggel bírnak a térség életében.

Michl József a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Tata a kiírás szerint pályázatait korábban 2,5 milliárd forintos támogatási összegre tervezve készítette el. A nyertes pályázatok nyomán sok olyan fejlesztés valósul meg a jövőben a városban, amelyekre már készen állnak a kidolgozott, precíz tervek is. Tata polgármestere külön köszönetet mondott Bencsik Jánosnak és Borsó Tibornak a közös előkészítő munkáért, és azért a kiemelt figyelemért, amellyel a tatai fejlesztéseket kísérik és támogatják.

Nyertes pályázatok térségünkben

TOP 1.2.1-16 Fenntartható Turizmusfejlesztés témában:

A pályázó: Neszmélyi Borút Egyesület, a projekt címe: „A tájban élő ember” Ökoturisztikai Látogatópontok a Nyugat-Gerecsében. Konzorciumi partner: Baj és Dunaszentmiklós önkormányzatai. A projekt megvalósulásának helyszínei Tata, Baj és Dunaszentmiklós területén találhatóak. A helyszíneken ökoturisztikai látogatópontokat alakítanak ki, valamint a környék növényvilágát bemutató, fajvédelmi eszközökkel és információs táblákkal felszerelt mintegy 100 km hosszú tanösvényt. Az együttműködés célja egy térségi szintű, turisztikai termékcsomag és tematikus turisztikai fejlesztés megalkotása, mellyel megyei szintű turisztikai vonzerőt jelentő elemekre épülő, koordinált fejlesztés valósul meg. A projekt összköltsége: 57 000 000.- Ft, a megítélt támogatás: 57 000 000.- Ft.

– Pályázó: Tata Város Önkormányzata, a projekt címe: Angolkert Malomkert – Angolkerti rehabilitáció III. üteme. Tata történelméhez szorosan kapcsolódik a malomipar, az Angolkert pedig a város egyik legkülönlegesebb turisztikai attrakciója. Az Angolkert rehabilitációjának III. ütemében felújításra és turisztikai célú hasznosításra kerül a hosszú évek óta nem látogatható Jenő-malom és malomudvara, a régi Kristály-fürdő területe, és sor kerül a vértesszentkereszti templom romjait felhasználó műromok restaurálására is. Az angolkerti Malomkert létrehozásával a tatai molnárélet emlékei élményelemekkel gazdagított kulturális és turisztikai látványosságként lesznek bemutatva. A projekt összköltsége: 347 950 000.-Ft, a megítélt támogatás: 340 000 000.- Ft.

TOP 2.1.3. Belterületi vízrendezés témában:

A pályázó Baj Község Önkormányzata, a projekt címe: Baj csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése. A beruházás Baj belterületén, illetve részben külterületén valósul meg. A fejlesztés során összesen 11 helyen történik tervezett módon műszaki beavatkozás. A projekt összköltsége: 99 999 800.- Ft, a megítélt támogatás: 99 999 800.- Ft. A bel- és csapadékvíz védelmi létesítmények hossza: 2122 méter.

TOP 3.1.1. Fenntartható közlekedésfejlesztés témában:

A pályázó: Tata Város Önkormányzata, a projekt címe: Haranglábtól – Agostyánig, Tata, Országgyűlés tértől Agostyán városrészig létesítendő kerékpárút I. ütem. Az országos közút mentén vezetett, de attól lehetőség szerint elválasztott kerékpárút Tata belterületét és a tőle fizikailag is elkülönült Agostyán településrészét köti össze, célja a fenntartható, biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtése. A projekt összköltsége: 250 000 000.- Ft, a megítélt támogatás: 250 000 000.- Ft.

TOP 3.2.1. Épületenergetikai fejlesztések témában:

-Pályázó: Tata Város Önkormányzata, a projekt címe: Energetikai korszerűsítés a Tatai Kertvárosi Óvodában. A felújítás célja, hogy az óvoda épületében a nyílászárók cseréjével, a hőszigeteléssel, a fűtési rendszer korszerűsítésével az energiafogyasztást, a CO2 kibocsátást minimalizálják. Az épület elavult gázfűtésének cseréje a létesítmény gázfogyasztását jelentősen csökkenti, az energetikai hatékonyság fokozása hozzájárul az energiaellátás biztonságának növeléséhez. A megújuló energiaforrások használatával az üvegházhatású gázok kibocsátása csökken. A projekt összköltsége: 41 513 410.- Ft, a megítélt támogatás: 41 513 410.- Ft.

-Pályázó: Tata Város Önkormányzata, a projekt címe: A tatai Szivárvány Óvoda épületenergetikai megújítása. A tervezett fejlesztés a tatai Szivárvány Óvoda korszerűsítésére irányul. Az épület átlagos, rossz hővédelme indokolja a homlokzat és a padlásfödém utólagos hőszigetelését és a rossz hőátbocsátású nyílászárók cseréjét. Az épület gépészeti rendszerei alacsony hatásfokúak, valamint jelentősen elavultak, így azok szükség szerinti cseréje elkerülhetetlen. A projekt összköltsége: 40 864 685.- Ft, a megítélt támogatás: 40 864 685.- Ft.

– Pályázó: HELP Rehabilitációs Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft., a projekt címe: Gépjárműbeszerzés a HELP Nonprofit Kft-nél. A HELP Nonprofit Kft. Támogató Szolgálata 2005. december 1-től működik Tatán és a kistérségben. Kiemelt feladatuk a fogyatékkal élők számára a közszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, valamint a nappali ellátásuk megszervezése. A fogyatékos és egészségkárosodott emberek, és családjaik nehéz anyagi helyzetük miatt nem tudják biztosítani az utazás költségeit az egészségügyi, kulturális szolgáltatások elérése érdekében. A projekt keretében beszerezni tervezett új mikrobusz (8+1 személyes) segítségével a szolgáltatásukat biztonságossá és hosszú távúvá tudják tenni. A Támogató Szolgálat jelenleg 27 fővel és azok családjaival működik együtt. 16 fő igényel szállítást és személyi segítséget, 11 fő pedig csak szállítási szolgáltatást. A szolgáltatás közvetlenül 120 főre hat ki. A projekt összköltsége és az igényelt támogatás összege: 8 806 350 Ft.

Forrás: tata.hu