Szeretem az egymást követő évszakokat. A Természet által diktált ritmusok lassuló-gyorsuló váltakozását. A Tél hava alatt görnyedő kopasz fákat. A patakok és apró csermelyek mormoló hangjában ébredő Tavaszt, mely zöldellő ruhába öltözteti az imént még fagyos világot. A Nyár melegében fürdőző virágok önfeledt mosolyát, s a szél ölében ringó sárguló kalásztengereket. S az Őszt! Mindőjüket egyaránt várom és szeretem, de az Őszt felettébb. Ahogy a rügyfakadás előtti fák a kibontakozás lehetőségét hordozzák magukban, úgy a gyümölcsökkel teli, színesedő levelűek az érettség zamatos ízét. Már mindent megtapasztaltak. Túl a rügyfakadáson, a virágba borulás és lombkorona növesztés idején a maguk teljességében pompáznak. Ezernyi színben. Már nem kell tartaniuk a zsenge hajtások és virágok elfagyásától, a nyári viharok általi megtépázástól. Teljesítették, ami elvárható volt. Most csak ünnepelnek, feltárják megérlelt gazdagságukat.
Sokat autózom, s ez nem jó, de sokat vállalok, így rövid időn belül sok helyre kell eljutnom. Ha nincs társaságom, akkor a mellettem elsuhanó aranyba-bíborba öltözött cserjékkel és fákkal diskurálok. Gyermekkoromban az ölükben ültem. Rendszerint akadtak társaim, hol egy veréb, vagy gerle. Néha egy cirmos kandúr. Szabadság, békesség, önfeledt játék. Szeretetteljes hangulat. Egy-egy emlék, egy-egy színesedő falevél. Sokszor úgy érzem, mintha én magam is egy fa lennék. Minél mélyebbre eresztem gyökereimet, annál nagyobb koronát növesztek. Több gyümölcs, nagyobb árnyék.
Szeretem az idős embereket. Olyanok, mint az őszi fák. Gyümölcsökkel teli színpompás ligetek. Kínálják magukat, s néha-néha szakítunk is róluk. Nem egyszer láttam, hogy a termés a fán marad. Sem a gazda, ha lehet annak nevezni az ilyet, sem az arra járó – talán félve a gazda haragjától – azt le nem szedi, szépségét meg nem dicséri. Majd lepotyog a gyümölcs, s lepereg a levél. Ha terméséből csak egyet is jóízűen elfogyasztottak, már nem hiába cipelte terheit. S minél többet, annál táplálóbb volt élete.
Október hava, az Ősz közepe: Idősek hónapja. Évtizedek örömökben gazdag és fájdalmaktól sem mentes megtapasztalásait magukban hordozó színes egyéniségek sokasága. Rájuk, róluk emlékezünk. A megérlelt gyümölcseiktől szabadulni vágyó társaink. Észrevesszük-e az élet által érlelt szépségüket? Kíváncsiak vagyunk-e rájuk? Van-e gazda, vagy arra járó vándor, aki meg akar érteni közülük egyet is? Mert aki megért téged, az közelebbi rokonságban van veled, mint a saját testvéred. Hiszen megtörténhet, hogy még a saját rokonod sem ért meg, és nem ismeri valódi értékeidet. Kedves Idős Barátaim! Ti pedig adakozzatok, ha a gazdának nem kell, nyújtsátok bölcsességetek az egyszerű vándornak. De nem szabad elfeledni Khalil Gibran egyik mondását: „Tanuld meg a bölcsesség azon szavait, amiket a bölcsek mondtak, és alkalmazd saját életedben! Életeddel valósítsd meg – de ne ismételd őket hivalkodón, mert aki olyasmit szajkóz, amit nem ért, az nem különb egy könyvekkel megrakott szamárnál.”
SZAKÍTSUNK AZ ÉRETT GYÜMÖLCSBŐL!
2002. 01. 14., 13:57
