Az egykori tatai pezsgőgyárat Esterházy Ferenc, a neves família nyolcadik grófja alapította és indította be 1905. január 1-jén. A háború után persze itt is szempillantás alatt vége lett mindennek, tulajdonos- és funkcióváltás történt a negyven év alatt. Séra Mihály borász és fivére, Séra Péter orvos 2001-ben beleszerettek a különleges épületbe. Idealisták – ingatta a fejét mindenki, amikor elővezették ötletüket a tetszhalott hely feltámasztásáról. Ők azonban nem adják fel álmaikat.
Tatán a baji útról az edzőtábor után bekanyarodva kis hársfa allé vezet a méltóságteljes, barokkos alapstílusú, több korszakban megtoldott, kicsit lerobbant, mégis imponáló épületegyüttes főbejáratához. Néhol a „praktikus” szocialista toldozgatás is föllelhető még, de a látogatót percek alatt elvarázsolja a hely, ha beléphet a néhai bálterembe, s a pincébe, padlásra is fölvezetik. Ez történt immáron 15 esztendeje Séra Mihállyal, aki merészet álmodott, s magával rángatta fivérét is az álmodozásba! Pedig megfontolt szakember és családapa az 57 esztendős élelmiszeripari mérnök, azaz borász. Mindketten gyönyörűnek látták az elhanyagolt, törmelékkel teli, hajléktalanok, csövesek által önkényesen birtokba vett s, mint később kiderült, nyolc helyrajzi szám alatt nyilvántartott (nyolc hivatalos tulajdonos birtokolta) telket az épülettel. Több mint tíz évvel a rendszerváltás után voltak, a gyors privatizációk, homályos vagyoncserék, zavaros pénzügyek és rejtélyes meggazdagodások után – az a korszak addigra lezárult.
A Séra fivérek mégis belevágtak e különleges épületegyüttes megvásárlásába és felújításába. Tavaly augusztus 1-jén pezsgőgyári díjugrató lovas versenyt rendezett Tata önkormányzata a pezsgőpályán pénzdíjas versenyszámokkal, meghirdették a város nagydíját és vándorkupáját, s a „pezsgőgyári” tulajdonosok borkóstolóra invitálták a megjelenteket az uradalmi pezsgőgyár történelmi pincerendszerébe vezetett körsétával. Az apai ágon erdélyi gyökerű Séra család a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánhorvátiba való, édesapjuk, Mihály szintén orvos volt. Anyai ágon matyók, és szudétanémeteket is számon tart a família, annyi mindent hoztak magukkal a genetikus emlékezetben. A fiúk falun nőttek fel, diplomát szereztek, megházasodtak. Mihály borászként Budafokon dolgozott; a tatai borászrészleg is a Magyar Állami Pincegazdasághoz tartozott, így ismerte meg a látványos pincerendszert, amelyet örökre a szívébe zárt.
Lehetőség nyílt kedvező áron megvásárolniuk a pince egy részét 2001-ben, s felette három boltívnyi báltermet. Gyorsan döntöttek. Ikerházban él a két fivér Budatétényben, mindkettőjük három gyermeket nevelt fel, ötletükre a két feleség kissé elkomorult, ám nem akadályozták férjüket. A férfiak jelentős családi támogatással, lépésről lépésre araszoltak előre. Nem pályáztak, csekély hitellel azért éltek, a nyolc helyrajzi számon bejegyzett tulajdonosokkal egyenként megegyeztek. Közben szabadidejükben toldást bontottak, fákat és gazt irtottak, cserepeket hordtak, s mérhetetlen mocskot, szemetet, gombatrágyát takarítottak el. Kiderült, hogy a szülész-nőgyógyász Péter kitűnő ezermester, vasat szerel, hegeszt, mikor mit kell. A sérült cserepeket a százéves elbontott pesti bárházakról pótolták fillérekért, bár nyolcvanezer darab már itt is tétel.
Tata történelmi városrészei megragadóak, a város szép természeti fekvése mellett jellegzetes építészetét az Esterházyaknak köszönheti. A Fertődről ismert Esterházy „Fényes” Miklós herceg rokonsága, a fraknói eredetű grófi ág jutott birtokba Tatán 1729-ben, amikor megvették a Tatai járást. Fiúágon nyolc gróf örökölte meg egymás után az egyre gyarapodó s mind jobban kiépülő uradalmat, az utolsó, a kilencedik gróf 1945-ben távozott a lezárult korszak letűnésével egy időben. Tatán és környékén máig tetten érhető az alkotó Esterházyak szelleme. József gróf lecsapoltatta a mocsarakat Mikoviny Sámuel értő javaslata alapján, majd építkeztek. Fellner Jakab, a Morvaországban 1722-ben született zseniális építőmester nem is volt tanult építész, ám méltán tartjuk a késő barokk legkiválóbb hazai mesterének, építőművésznek, mérnöknek. Alig 23 esztendősen telepedett le Tatán, s a csillagok jó együttállása nyomán és az Esterházyak pénzével csöppet sem átlagos épületeket tervezett és épített. A régi házak, templomok, udvarházak szerelmesei, a kései utódok emlegetik nevét áhítattal. (Csákváron, Móron, Veszprémben és több helyütt lelhetők fel Fellner jellegzetes stílusjegyeket hordozó, szép épületei.)
A Cseke-tó szomszédságában, egy kis dombra emeltette az 1770-es években az ominózus épületet a soros Esterházy gróf – minek is? Séra Mihály kutakodott, de nem lelt a történelmi Magyarországon sem ehhez hasonló épületkombinációt! A társasági élet és a gazdálkodás helyszínei elkülönültek, ilyen összekapcsolásuk meghökkentő, egyszersmind szellemes ötlet volt. Első ránézésre gazdasági jellegű, külseje hatalmas magtárra emlékeztet, de a közepén ötszáz négyzetméteres, tíz boltívre tagolódó bálterem foglal helyet, miközben alul ezer négyzetméternyi, száraz, nagy belmagasságú, boltíves mennyezetű, impozáns pincerendszer húzódik, kiváló levegőztetéssel és szellőzéssel. Lentről nyúlnak fel kürtők a földszintre, télen-nyáron állandó, 11 fokos hőmérsékletével temperálva a pompásan berendezett, hatalmas csillárokkal ellátott tánchelyiséget – erről fotók is tanúskodnak.
A mai hőszivattyúk energiatakarékos megoldása 1770-ből, gépek nélkül! Rejtély, hogy miért ide épült a magtáras-pincés bálterem egyébként, mivel a vár és a kastély messze esett, s az angolpark, a színház még el sem készült, és akkoriban mások voltak a távolságok. Séra Mihály csodálattal fedezte fel a számokban is nagyszerű épületet, amely szerencsére csak kisebb átalakításokat szenvedett el a XX. század második felében. S építészeti bravúr a háromemeletes padlás is, ahol hatvanvagonnyi, azaz hatezer mázsa búza fért el anélkül, hogy veszélyeztette volna az épület szerkezetét vagy éppen a bálozók testi épségét!
A kis domb, amelyre Fellner Jakab megtervezte a létesítményt, alig hatvan centiméternyi termőföldet rejt, alatta színagyag talaj húzódott. Először kitermeltek öt-hatezer köbméter agyagot, amelyből saját téglagyárukban égették a monogramos, kiváló minőségű Esterházy-téglát, majd a gödör helyét elfoglalta a pincerendszer. Megoldották vízelvezetését, ma is hibátlan a padozat alatti kis csatornarendszer – nincs penész- és dohszag azóta sem. Saját kút és vízellátó rendszer adta a kommunális szolgáltatást, biztonságosan. Az 1800-as években az Esterházyak bővítették az épületet. Színek, istállók, cselédlakások kaptak helyet az épületben, szüret táján, aratás után meglehetős forgalom zajlott itt, jöttek-mentek a megrakott fogatok, szekerek.
Séráék is borászkodásban gondolkodtak először. A pince ihlette meg Mihályt, ám ahogy haladtak előre, s belakták a mesebeli épület minden zegzugát, fejtegették titkait, merészebben terveztek. A javításoknál nem kötöttek kompromisszumot, úgy vélik, minden feladatra megtalálható a legjobb mester. Időnként ugyan sokáig kell keresni, míg a legjobb és a legbátrabb elvállalja a munkát. De akkor az is oly örömét leli az alkotásban, mint Fellnerék idején az elődök büszkélkedhettek az építéssel.
Talán az is inspirálta Séráékat, hogy ez a hatalmas épületegyüttes – védett műemlék – jóformán érintetlenül megmaradt annyi időn át! Mihály ma már a családi vállalkozást vezeti, látogatócsoportokat fogad, a séta kétórás, s ő mesél az épület históriájáról – letagadhatatlan rajongással. Forgattak is itt nemrégiben: a Borgiák című minisorozat vatikáni fegyverműhelyét rendezték be az egyik szárnyban; Sándor Pál Vándorszínészek című filmjében fogadóvá avanzsált az egyik terem. A nyári díjugrató lovas verseny alkalmával pedig kézműves élelmiszereket ettek a lenyűgözött látogatók. S kinn, a gaz, dudva helyén pár ezer tő gyalogművelésű szőlőt tervez telepíteni Mihály – a remény feltétlen bizonyítékául. Kézműves pezsgőt szeretnének gyártani, s ma már nem látszik lehetetlennek ez sem.
Forrás: magyaridok.hu
