Megyei elismerésben részesült Kovács Attila önkormányzati képviselő, és a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola
2017. 12. 09., 8:21

December 8-án az oroszlányi Művelődési Központban, az “Értékeink a középpontban” című rendezvényen adták át a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés kitüntető címeit: a Komárom-Esztergom Megyéért Díjat, a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat, a Vályi Díjat, valamint a megyei értéktárba nemrég felvételt nyert értékek emléklapjait. A helyszínen elismerésben részesült Kovács Attila, Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének tagja, a 2. számú önkormányzati választókerület képviselője, valamint a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola.

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2011-ben alapította a „Vályi István Díjat” a hátrányos helyzetű roma gyermekekkel, diákokkal és felnőttekkel foglalkozó pedagógusok, továbbá az oktatás, nevelés és közösségszervezés területén tevékenykedők elismerésére, akik munkájukkal a közösségek fejlődését, vagy az érintettek életpályájának előmenetelét segítették, és érdekükben rendhagyó programokat bonyolítottak le. Idén a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés júniusi ülésén úgy határozott, hogy a Vályi István díjat Kovács Attila kapja. Kovács Attila, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkénteseként, a Tatai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként, városi képviselőként, a Magyar Vöröskereszt Tatai Szervezetének tagjaként munkája során segítette és segíti a hátrányos helyzetű roma származású fiatalok és felnőttek közösségeinek együttműködését. Fegyelemre, a munka megbecsülésére, az együttélés normáinak elfogadására ösztönözi a rábízottakat, munkáját önzetlenül, teljes odaadással végzi.

Megyénk közgyűlése 2001-ben „Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat” alapított azon személyek, csoportok elismerésére, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak, vagy tartósan átlag feletti eredményes szakmai munkát végeztek. A közgyűlés döntése értelmében Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjban 2017-ben a tatai Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola részesült. A művészeti iskolát Kun Katalin 1996-ban szülői támogatással alapította. Eddig közel 4500 gyermeket és felnőttet tanítottak kiváló néptánc pedagógusaik. Feladatuknak tekintik népi kultúránk visszahonosítását, átadását, igényes színpadi megjelenítését. Mindezeket a gyermekek szolgálatába állítják úgy, hogy épüljön fizikumuk, fejlődjön szellemük, lelkiségük, hogy megélhessék az együttlét örömét, az iskolát összetartó szeretetet és a közösség biztonságát. A Kenderkések a megélt élményekkel gazdagodva tudják: a múlt értékei segítik a jelent, megalapozzák a jövőt, ezért fontos, hogy minél többen ismerjék meg a népművészetet. A díjat a helyszínen Kun Katalin igazgató vette át.

Szívből gratulálunk városunk díjazottjainak, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Forrás: tata.hu