Májusban kezdődik a tatabányai bányászkórház átépítése
2018. 03. 11., 17:46

Eredeti formájában újítják fel a hajdani bányászkórházat, amely új funkciót is kap: talán már a jövő tanévtől itt működhet a katolikus gimnázium.

Rendhagyó volt a hajdani bányászkórház jövőjét ismertető tájékoztató: a résztvevők helyszíni szemlén láthatták, milyen pusztulást okoz az idő, az elhanyagoltság. Romos épületek, lyukas tető, omladozó falak, lemálló festék: ez idézi a hajdani bányászkórház valaha fényes napjait.

Az eredeti állapotban helyreállítható épületegyüttesnél a hozzáépített, az arányokat jelentősen torzító részeket lebontják, és megszépített környezetben tornatermet és hozzá kapcsolódó épületrészeket alakítanak ki úgy, hogy a főépület legyen a meghatározó, hangsúlyos.

Katolikus óvodától a középiskoláig

A katolikus gimnázium nyolc és négy évfolyamos képzést biztosít – mondta Turzáné Papp Erika. Az iskolaigazgató hozzátette: már megkezdték a felkészülést, az okiratok átdolgozását, a képzési rendszer kialakítását. Az új, felmenő rendszerű gimnáziumban nagy hangsúlyt fektetnek majd az emelt szintű nyelvi képzésre. A tervek szerint nyolc év alatt töltődik majd fel az iskola a teljes létszámra. A gimnáziummal teljessé válik a városban a katolikus szellemiségű képzés, oktató-nevelő munka az óvodától a középiskoláig. Az óvodába jelenleg mintegy 180 kisgyermek jár, a Szent Margit Általános Iskolában pedig 254 diák tanul. A gimnáziumba jelentkezhetnek majd a 4. és 8. osztályos diákok a térség általános iskoláiból.

Spányi Antal megyés püspök megtisztelőnek és nagy kihívásnak nevezte a lehetőséget, hogy a Székesfehérvári Egyházmegye újabb oktatási intézménnyel gyarapodik. Hozzátette: régen az iskolák több mint ötven százaléka egyházi fenntartású volt, most valamivel több mint tíz százalék. Ezek az intézmények megalapozott tudással értékteremtő embereket nevelnek.

Forrás: kemma.hu