Kultúra-fesztivál-történelem – Tatai Patara
2017. 05. 04., 7:39

Mintegy 400 magyar, cseh, szlovák, lengyel, finn, német, osztrák és olasz hagyományőrző részvételével megrendezendő monumentális csatajelenetek várják az érdeklődőket május 19. és 21. között a 10. Tatai Patarán – hangzott el a törökkori történelmi és katonazenei fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

A Tatai Patara időutazás, amely a történelem mellett betekintés nyújt a kora-újkori népek kultúrájába is – mondta el Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), aki szerint a rendezvény élő történelemóraként egyre népszerűbb az iskolák között is.

Európa-szerte minden évben versenyeznek a hagyományőrzők azért, hogy minél nagyobb számban vehessenek részt a Tatai Patarán – fűzte hozzá Bencsik János.

A sajtótájékoztatón Négyesi Lajos hadtörténész kiemelte: a fesztivál három napja alatt négy dramatizált történelmi játékot mutatnak be a hagyományőrzők, lesz nyílt színi csata, mustra, és felelevenítik az 1597-es tatai ostrom eseményeit is, ahol először vetették be sikeresen a kor egyik különleges fegyverét, a patarát, azaz petárdát.

A krónikák szerint 1597. május 23-án hajnalban a Pálffy Miklós vezette magyar, német, spanyol és vallon alakulatokat összefogó, mintegy 3500 fős sereg először petárdával berobbantotta a tatai vár kapuját, majd lerohanta az erődítményt.

A maga korában ez egy nagyon csekély erőbefektetéssel, de nagyon jó szervezéssel elért hatalmas siker volt – mondta el Négyes Lajos. Kiemelte: a petárda egy bronzból kiöntött, robbanóanyaggal megtöltött cserépszerű tárgy volt, amelyet szurkos falemezzel zártak le. A robbanás erejéből – a kapu és a felvonóhíd darabjai 50-60 méterre repültek – a szakemberek arra következtetnek, hogy a tatai egy 100-150 kilogrammos robbanószerkezet lehetett, ezért ma is rejtély, hogyan erősítették a kapura észrevétlenül az ostromlók.

Horváth Gábor, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárjának parancsnoka hangsúlyozta: a modern haditechnika iránt érdeklődőknek szóló statikus és dinamikus bemutatók mellett a fesztiválon négy katonazenekart – a tatai, kaposvári és budapesti helyőrségek együtteseit, valamint a honvédség központi zenekarát – hallhat a közönség. A hagyományőrzők felsorakozó mustráján a dandár katonái mellett idén a kiképzést segítő szövetséges amerikai haderő egy szakasza is részt vesz.

Kisné Cseh Júlia, a Tatabányai Múzeum főmunkatársa hangsúlyozta: számos családos és gyerekeknek szóló foglalkozással és interaktív ismeretterjesztő programmal, valamint élő kiállításokkal is készülnek a rendezvényre. Az érdeklődők megismerhetik többek között a puskázás történetét, a végvári élet részleteit, a háremek világát, a korabeli falusi élet eszközeit is.

A Tatai Patara nívós és folyamatosan fejlődő fesztivál, amely képes minden évben új arcát megmutatni az 1597-es történelmi eseménynek – fogalmazott Michl József, Tata polgármestere.

Forrás: kemma.hu