„Köszönjük Neked!”
2016. 11. 18., 21:17

23 cég mondott köszönetet dolgozóinak a kitartó és felelősségteljes munkavégzésért a Városháza dísztermében.

Egyre nehezebb feladat a munkaerőhiánnyal küzdő kiemelt régiókban a fizikai munkások toborzása és a jó munkaerő megtartása. A KSH adatai szerint ma Magyarországon a foglalkoztatottaknak több mint a fele fizikai dolgozó és egyre nagyobb hiány mutatkozik fizikai munkásokból. Ennek egyik oka a még mindig növekvő kereslet, a régiós különbségek és a munkavállalók korlátozott mobilitása a kevésbé erős régiókból.

A HRC-Group által kezdeményezett – „Köszönjük Neked!” országos kampány a fizikai dolgozók megbecsüléséért áll ki azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a fizikai munka értékére, arra, hogy a vállalatok ne csak számokként és statisztikai adatokként tekintsenek a fizikai dolgozókra, hanem egyéniségekre, személyes történetekre.

A HRC vállalatcsoport több mint egy évtizede foglalkozik fizikai munkatársak toborzásával és kölcsönzésével. Ez a tevékenység egyre nagyobb kihívást jelent számára a kiemelt régiókban, így Komárom-Esztergom megyében is. A cég kezdeményezésére indult országos kampány tatabányai állomásán sajtótájékoztató keretében hívták fel a figyelmet arra, hogy egyre nagyobb munkaerőhiány tapasztalható a fizikai dolgozók tekintetében. Az, hogy egyre nehezebb ezt a fajta munkaerőt egy vállalat számára toborozni és hosszú távon foglalkoztatni, több okra vezethető vissza. Fő okként a megbecsülés és az elismerés hiányát emelte ki Vidó Csilla a HRC-Group „Köszönjük Neked!” kampány igazgatója.

A kampányhoz országszerte számos nagyvállalat és kisebb vállalkozás is csatlakozott, amelyek ezúton szeretnék a nyilvánosság előtt megköszönni fizikai dolgozóiknak azt a kitartó, felelősségteljes munkát, amelyet munkáltatóiknál végeznek.

A Városháza nagytermében megtartott esemény vendége volt Bencsik János országgyűlési képviselő is, aki elmondta, hogy a 90-es években megtapasztalt súlyos munkanélküliség fordult át napjainkra egy egyre érzékelhetőbb munkaerőhiánnyá a nagy léptekkel fejlődő régiókban. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a munkaerőhiány oka nagyon összetett, részben az egyes régiókban történő gyors ütemű befektetések növekvő munkaerőigénye, részben a fiatalok fizikai szakmák iránti érdeklődésének hiánya, az anyagi megbecsülés hiánya, a lakosságszám csökkenése és a munkavállalók regionális eloszlásának egyensúlytalansága. Kiemelte a fizikai munka erkölcsi és anyagi megbecsülésének fontosságát. Bencsik János örömét fejezte ki, hogy a „Köszönjük Neked!” programhoz csatlakozva Tatabányán és környékén 23 cég mondott köszönetet a minőségi munkát végző fizikai dolgozóinak.

Az elismertek képviseletében a „Köszönjük Neked!” kampány egyik nagykövete hangsúlyozta a munkaadó és a munkavállaló közötti párbeszéd jelentőségét, az együttgondolkodás és az egymás iránti nyitottság fontosságát a hosszú távú együttműködés érdekében. Orosz Gábor végül a dolgozók nevében megköszönte a programhoz csatlakozott munkaadók elismerését.

Az országos kampány egyben plakátkampány is, a plakátokon a cégek által kiemelt dolgozók közül egy-egy arc, mint a kezdeményezés nagykövete jelenik meg. A tatabányai plakátokból kiállítást is rendeznek, amely mától a vasútállomás épületében lesz megtekinthető.

Forrás: tatabanya.hu