|
A polgári szövetség polgármester-jelöltje, Schmidt Csaba az Életfa szobornál tartott sajtótájékoztatón mutatta be tizenkét társát. Véleménye szerint helyben is reagálnia kell a világban és az országban zajló nagy változásokra. – A város polgárai ősszel arról fognak dönteni, hogy folytatódik-e Tatabánya átfogó megújítása, az összes városrészre és minden szakmai területre kiterjedő fejlesztés, a biztos megélhetés, a komfortosabb környezet, a rend, hosszú távú fenntarthatóság érdekében. Mi nem csupán az októberi választásokat akarjuk megnyerni, hogy néhány képviselőnk ott ülhessen a közgyűléseken. Mi ciklusokon át tartó, következetes, kitartó munkára jelentkezünk. Ehhez dinamikus, fiatal csapatot kellett kialakítanunk, akik 4-8 év múlva is aktívan tudják szolgálni a közösséget.
A polgármester-jelölt ismertette, hogy sokéves szolgálat után többen visszavonultak a városi közéletből, ám az ő feladataikat azok a szorgos, nagy munkabírású fiatalok veszik át, akikkel elődeik az utóbbi két évben együtt dolgoztak. Ezen mentori rendszer segítségével sikerült az új csapattagoknak sikerült megismerkedni a körzetük problémáival, kikérni a városrészükben élők véleményét, gyakorlatot szerezni a közügyek intézésében – folytatta Schmit Csaba. – Bencsik János, Szalontai Csaba, Lobenwein Lászlóné már 2006-ban kijelentették, hogy az utolsó ciklusukra vállalkoznak, s ők tartották is a szavukat. Száraz Róbert és Farkas Tamás tapasztalatait – a körzeteik összevonása miatt – nem a képviselőtestületben, hanem más szakmai feladatoknál kamatoztatják majd a jövőben. Bízunk abban, hogy rutinos, tapasztalt képviselőink jó eséllyel folytathatják eddigi munkájukat a város jelentős részében, a választók pozitívan értékelik Pleier Tamás, dr. Kancz Csaba, Ablonczy Dánielné, Bereznai Csaba, Pataki Zoltánné teljesítményét. Rutinos politikai szereplőnek számít Turza Károly is, aki szociális szakemberként nemcsak a tatabányaiak százainak segít sok-sok éve, hanem a helyi KDNP meghatározó embereként is komoly közéleti tapasztalattal bír – folytatta a polgármester-jelölt. Az elmúlt években a régi képviselőinkkel együtt dolgozó fiataloknak, Turainé John Katalinnak, Juhász Péternek, Bagó Attilának, Hegedűs Mihálynak és Magyarné Kocsis Andreának is sikerült alaposan feltérképezni a körzetük megoldásra váró feladatait, összegyűjteni az egyes városrészek lakóinak javaslatait, kéréseit. Jelöltjeink az élet számos területéről érkeztek, van közöttük pedagógus, szociális munkás, jogász, vállalkozó, elektrotechnikus, könyvelő, Hegedűs Mihály személyében pedig volt bányász is, aki öt évet dolgozott földalatti munkakörben. Schmidt Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy képviselőjelöltjeik között négy hölgy is szerepel. – Ez a felállás magában hordozza annak lehetőségét is, hogy a következő önkormányzatmunkájában sokkal kevesebb lesz a harcias, férfias szópárbaj, sokkal nagyobb hangsúlyt kap a konszenzus, a békés megoldást kereső együttműködés.
1. választókörzet Felsőgalla, VI-os és Mésztelep Turainé John Katalin
2. választókörzet Alsógalla, Óváros Dr. Kancz Csaba
3. választókörzet Gál István lakótelep Pleier Tamás
4. választókörzet Bánhida, Erőmű-lakótelep Ablonczy Dánielné
5. választókörzet Sárberek Salló Győző
6. választókörzet Újváros-Városközpont Juhász Péter
7. választókörzet Kodály tér, Béla király körtér Bagó Attila
8. választókörzet Újváros-Nyugat, Szőlőhegy Bereznai Csaba
9. választókörzet Dózsakert Hegedűs Mihály
10. választókörzet Bánhidai lakótelep, Dózsakert Turza Károly
11. választókörzet Kertvárosi lakótelep, Szőlődomb Pataki Zoltánné
12. választókörzet Kertváros Magyarné Kocsis Andrea
|