|
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter felmentette Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját hétfőn, és helyére Pintér Istvánt, az NFH észak-magyarországi regionális igazgatóját nevezte ki 2010. július 12-ei hatállyal – jelentette be Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten. A kinevezési ünnepségen Bencsik János hangsúlyozta: szakmai ismerettel és gyakorlattal rendelkező szakembert neveztek ki a főigazgatói posztra, akinek feladata az ügyfélközpontú, vállalkozóbarát szemlélet kialakítása a fogyasztóvédelemben.
Pintér István kiemelte: fontos megtalálni az egyensúlyt a fogyasztó és a vállalkozó között, és vannak olyan helyzetek, amikor a vállalkozót is fogyasztónak kell tekinteni.
Bencsik János államtitkár szólt arról, hogy a fogyasztóvédelemben a jövőben a büntetés helyett a megelőzésre, a szolgáltatásra kell helyezni a hangsúlyt. Erőteljesebben meg kell jeleníteni az európai uniós fogyasztóvédelmi folyamatokat, és ebben aktív szerepet kell vállalnia a hatóságnak a nemzeti érdekek megjelenítése érdekében.
Fontosnak nevezte az államtitkár, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a vállalkozók jogkövető magatartását elősegítse.
Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy a stabil jogszabályi háttér megteremtése érdekében az őszi parlamenti ülésszakra elkészül a fogyasztóvédelmi törvény módosítási javaslata, amelyben az ügyfélközpontú, vállalkozásbarát szempontok megjelennek.
Pintér István elmondta, hogy létrehozzák a megyei hatósági fogyasztói tanácsadó pontokat, bevezetik a pozitív listát, fogyasztóbarát emblémát vezetnek be, illetve akkreditált fogyasztóvédelmi képzést terveznek, továbbá hangsúlyt fektetnek a határon átnyúló fogyasztóvédelmi együttműködésre.
Újságírói kérdésre, amely felvetette, hogy az IMF kritizálja a devizahitelesek megsegítésére irányuló kormányzati elképzelést, Bencsik János elmondta, szívesen fogadnak nemzetközi tapasztalatot ennek a kérdésnek a megoldására, de a kormány eltökélt abban, hogy az állam által felügyelt eszközkezelőn keresztül segítse a nehéz helyzetbe került családokat. |