Kezdőlap
Főmenü
Kezdőlap
Köszöntő
Személyes
Megjelent, elhangzott
Aktuális
Archívum
Polgármesteri program
Vendégkönyv
Kapcsolatfelvétel
Kedvenc oldalaim
Galéria
Videók


Pécsi koncertre készülnek Nyomtatás E-mail
2010. július 06. kedd 09:32

Az évente megrendezett nyári kórustábor keretén belül nagy sikerű koncertet adott a tatabányai Bárdos Lajos Vegyeskar a tarjáni katolikus templomban június 27-én. Az együttes több éve megszervezi kórustáborát, amelyben értékelik az eltelt évadot és felkészülnek a következő év feladataira. Az idei hosszú hétvége helyszínéül a tarjáni Nemzetiségi Ifjúsági tábort választották, a község plébánosa pedig örömmel adott lehetőséget az együttesnek egy egyházi koncertre.

A kórus tagjai a vasárnapi szentmisén is közreműködtek, ezt követően pedig reneszánsz és barokk komponisták, valamint Kodály Zoltán és Bárdos Lajos műveiből szerkesztett műsorral örvendeztették meg a hallgatóságot. A kórustáborban elsősorban az augusztusi fellépésre koncentrált a Lőrinczy Margit nevével fémjelzett énekkar. A Pécsett megrendezésre kerülő Pannonia Cantat elnevezésű nemzetközi kórustalálkozó résztvevőiként Európa kulturális fővárosában is hangversenyt ad az immár „fesztivál kórus” minősítéssel büszkélkedő, 16 éves múltra visszatekintő együttes. A tarjáni kórustábort Lőrinczy Margit és Murányi Ferenc segítségével Szeimann Zsusanna fiatal karnagy vezette, aki nagy lelkesedéssel, szakmai hozzáértéssel készítette fel az együttest a pécsi szereplésre.

 
< Előző   Következő >
Polgármesteri program
Polgármesteri program 2006-2010
Polgármesteri program és beszámoló 2006
Linkek
Fidesz.hu
Jövőnk.hu
Máriaút.hu
Klímakör.lapunk.hu
KEMMAblog Bencsik János
Az oldal hírei RSS-ben