Egy több évszázados folyamat elején tartunk…
2016. 08. 07., 1:15

Ezt a hetet a Klapka György Lövészdandárnál kezdtem, ahol a békefenntartó csapategységek váltására, továbbá a Migrációs Válság Kezeléséért Szolgálati Jel elismerések átadására került sor a honvédelmi miniszter jelenlétében.

Még mindig csak kevesen ismerik azt a tényt, hogy országunk déli határszakaszain közel nyolcezer rendőr és katona teljesít szolgálatot. Magyarország polgárainak biztonságát és nyugalmát védelmezik. A mi nyugalmunkat és biztonságunkat őrzik a mi férjeink és feleségeink, a mi gyermekeink, és a mi szüleink. Végkimerülésig. Éppen ezért megkülönböztetett tisztelet és megbecsülés illeti őket.

Az elmúlt két esztendő során több esetben is úgy fogalmaztam, hogy a migránsok áradatával szembeni sikeres határvédelemhez nagyobb védelmi erő felsorakoztatására lesz szükség. Sokan megütközéssel fogadták akkori szavaimat. Továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy az önkéntes katonai szolgálat bevezetése nélkül ez az erő nem fog tartósan rendelkezésre állni. Azon fiatalok számára, akik szeretnék elsajátítani a legalapvetőbb katonai ismereteket, meg kell teremtenünk az alapkiképzéshez szükséges feltételeket.

Időközben egyértelművé vált, hogy ebben a kérdésben sem vagyok egyedüli képviselő, aki ennek az álláspontnak az érvényre jutását szorgalmazza, s időközben a legfelsőbb szintű politikai vezetés is belátta a honvédségi állomány megerősítésének szükségességét. Néhány héttel ezelőtt megszülettek az első kormányzati döntések is. A 2017. január elsejétől működésbe lépő új önkéntes alapú tartalékos katonai szolgálat területalapú lesz, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi honvédségi bázison láthassa el az általa vállalt szolgálatot. A cél, hogy az ország minden járásában tevékenykedjen legalább egyszázadnyi önkéntes tartalékos erő.

Az új önkéntes tartalékos rendszer nagyjából húszezer fő bevonását jelentheti a honvédelmi feladatok ellátásába. Ennek érdekében a kormány a meglévő tíz helyőrségre – köztük a Klapka György Lövészdandárra – építve területi, az önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre, ezzel párhuzamosan pedig kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében.

A helyzet, amiben jelenkori világunk éli mindennapjait, valóban drámai. A gazdasági világrend csúcsát elfoglaló kevesek, sokak megélhetését nehezítik meg azzal, hogy kizsákmányolják a helyi közösségeket. Mindeközben a természeti erőforrások kisajátításával már a jövő nemzedékek megélhetése is veszélybe került. A meteorológiai mérések óta most fordult elő először, hogy immáron hét hónapon át sorra dőlnek a melegrekordok. Az éghajlat megváltozott, s a történelemből tudjuk, hogy a nagy népvándorlásokat mindig a klimatikus viszonyok megváltozása hozta mozgásba. Egy több évszázados folyamat elején állunk…

Forrás: Városkapu