Bencsik: szükség van plusz forrásokra a Tatai-medencében
2017. 05. 23., 21:09

A Magyar Távirati Iroda az alábbiak szerint tudósított Bencsik János 2018. évi költségvetési vitában elmondott felszólalásából.

“Bencsik János (Fidesz) rögzítette, a jövő évi büdzsé a munkából élőkről, a családokról és a biztonságról szól, majd saját választókerülete, a Tatai-medence szempontjából elemezte a költségvetést. Úgy látta, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése ebben a térségben is nyomást gyakorol az ipari parkokban lévő cégekre, hogy emeljék foglalkoztatottaik fizetését.

Fontosnak nevezte, hogy a költségvetésben szerepel 100 milliárd forint a Modern Városok Programra, amely a versenyképességet szolgáló fejlesztéseket tesz lehetővé.
Az otthonteremtési források bővülésével összefüggésben kitért arra is, a helyi önkormányzatoknak is nagyobb figyelemmel kell lenniük, hogy rendelkezésre álljanak előkészített, közművesített területek.

Bencsik János javasolta, fordítsanak több pénzt az 1-es út felújítására, mert az balesetveszélyes. Plusz forrásokat javasolt a bányászat leállítása után visszatérő karsztforrások miatt a régi vízelvezető rendszerek rendbetételére.”