Bencsik János egy mindenki által ismert mesébe, Jancsi és Juliska történetébe ágyazta bele mondandójának lényegét. A fiatal testvérpárnak, miután a mostohájuk utasítására apjuk a sötét és ismeretlen erdőbe vitte őket – választaniuk kellett az értelem és érzelem, a jó és a rossz, valamint a szakrális és világi között. Miután saját mohóságuknak estek először áldozatul, és két kézzel tömték szájukba a mézeskalács házikó darabkáit, vállalniuk kellett a majdnem végzetes tévedésük felelősségét.  Megtapasztalták, hogy életük minden történése összekapcsolódik egymással, és azok mindörökké életük részévé válnak, pontosan úgy, ahogy azok megtörténtek. Egymáshoz tartoznak, és ez nem más, mint az odatartozás joga, mely a kölcsönös kötődésen alapszik. A kötődés, az odatartozás viszont felelősséggel jár, és a hibákat jóvá kell tenni. Amennyiben ezt elmulasztják, akkor felbomlik a kötelék is. Az emberi társadalom egésze, s azon belül a nemzet is hasonlóképp működik. – fogalmazott Bencsik.

A nemzet minden tagjának és a nemzetet ért minden történésnek azonos odatartozási joga van, és a nemzet egysége fejeződik ki benne. Éppen ezért bűn nem maradhat büntetlenül: ami rejtve van – szégyennek, gyalázatnak, titoknak – nyilvánosságra kell kerülnie. El kell vállalni a felelősséget és jóvá kell tenni a bűnt. Ha nem tesszük meg, önmagunkat és utódainkat fosztjuk meg az odatartozás jogától. Ha megtesszük, abból megbocsátás és megbékélés születik. A fenntarthatóság tehát az erkölcsi cselekvésen áll vagy bukik. Meggyőződünk-e a jó és a rossz létezéséről és képesek vagyunk-e a kettő megkülönböztetésére. Felismerjük-e átháríthatatlan felelősségünket cselekedeteinkért. Azt kellene elhinnünk és elhitetnünk, hogy létrehozni jobb, mint elfogyasztani, hogy segíteni jobb, mint legyőzni.  A „javító programot” önmagunkban kell először elindítani, melynek egy lehetséges módja az egyéni, vagy közösségi zarándoklat. Harmóniát és békességet teremtünk magunkban, s ezt a harmóniát visszük át környezetünkre. Mert először vannak a belső dolgok, és csak azután jönnek a külsők. Az ember először saját bensőjét tegye rendbe, mielőtt a világban kezd tevékenykedni.

Jancsi és Juliska képes volt saját gyengeségével szembe nézni, képessé váltak egymásért is felelősséget vállalni, és ennek következtében ki tudtak szakadni az illúziók szorításából is. Visszaemlékeztek igazi otthonukra, és erőt merítettek az ősök tudásából. Útjuk végére érkezve az élet nehézsége által legyűrt szüleik elveszített szeretetét tükrözik vissza. Megértik, hogy harmóniában kell együtt dolgozniuk.