A tatai karsztvizek okozta veszélyekről kérdezték a kormányt hétfőn a parlamentben, az interpellációk során.
2017. 10. 03., 7:32

Készül intézkedési terv a tatai karsztvizek okozta veszélyhelyzetekre?

Bencsik János (Fidesz) a 120 éves szénbányászat és az erőltetett iparosítás hatásai között említette, hogy Tata térségében elapadtak a karsztvíz-források. Mint ismertette, mostanra helyreállt a nyugalmi vízszint, újjáéledtek a források, ugyanakkor ez veszélyhelyzeteket idéz elő mintegy nyolcezer ember lakókörnyezetében. Példaként alámosott pincéket, beszakadt utakat, használhatatlan közműveket említett.

22256585_1459642630784035_4929155804264534456_o

A kormánypárti politikus arról is beszámolt, hogy a Belügyminisztériumhoz (BM) fordultak, mivel a károk felszámolása meghaladja a közösség teherbíró képességét. A kidolgozott csomag azonban akkor még nem tartalmazta egy újabb négysávos közút helyreállítását – tette hozzá.

Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára azt felelte: súlyos környezetvédelmi kérdés mind a víz kitermelése, mind az, hogyan fordulhatott elő, hogy a területet beépítették.

Jelezte, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság vizsgálja a víz megjelenési formáit és a veszélyeket. A jelenlegi vízelvezető rendszer nem alkalmas a helyzet kezelésére – mondta, hozzátéve: pályázati forrásból 400 millió forint áll rendelkezésre a helyzet felmérésére, emellett 327 millió forintot különítettek el a legszükségesebb beavatkozások elvégzésére.

A választ a kormánypárti képviselő elfogadta.

Forrás: webradio.hu