Hol és mikor dobta el az első követ játékból az ember társával vetélkedve, s nem egy kis állat elejtésének céljával, nehezen lenne megállapítható. Az viszont bizonyos, hogy az már igazi sportmérkőzés lehetett, melyben örömét lelte. Az atlétika, úszás, evezés és a küzdősportok némelyike már az emberré válás idejében bekerült a versenynaptárakba. Igaz, hogy azokat még vadászati, talán életvédelmi és harcászati szempontból gyakorolták. Így alakulhatott ki az íjászat, a lovaglás és a vívás is. A természeti népek sportszerű, a játék öröméért rendezett versenyeitől és ünnepségeitől vezetett az út kulturális korszakokon, az egyiptomi fáraók szent futásán, a mezopotámiai uralkodók nagy vadászatain, a harci versenyeken induló római vezéreken, a középkori lovagi tornákon át a modern kori olimpiák megszületéséig.
Számomra a sport elsődlegesen játék, szórakozás. Annak is, aki tevőlegesen vesz részt benne, s annak is, aki csak a pálya széléről szemléli. Olyan időtöltés, mely örömmel kell, hogy eltöltsön. Ugyanúgy része ez a kiteljesülő emberi életnek, mint a sikerélmény. A test és a lélek, míg az életnek egy kicsiny cseppje is fellelhető bennünk, elválaszthatatlan egymástól. Ha fizikálisan kellemesen érezzük magunkat, az egész közérzetünkre kisugárzik. Ép testben, ép lélek, mondták a görögök, és igazuk volt. Az egészségi állapotért azonban tenni kell egyet s mást, s a megvalósításához való küzdelmünk a születés pillanatától veszi kezdetét.
Ahogy a magzati burokból kiszabaduló gyermek végigharcolja a szülőcsatornát, hogy beléphessen egy még hatalmasabb arénába, mi más, ha nem sport. Amikor testének felfedezésével és a nehézségi erő leküzdésével bíbelődik, s először próbálkozik meg a két lábra állással, mi más, ha nem küzdelem. S amikor örömsikolyok kíséretében ez sikerül, máris futni szeretne, versenyre kelni édesanyjával. S ha később játék közben nem érik utol lomha szülei, megszületik az első igazi sportos sikerélmény. Tehát a sport egyrészt nevezhető játéknak, szórakozásnak, örömforrásnak, másrészt a fizikai állapot karbantartásának, s ezzel együtt biztosíthatja az ember kiteljesedését, egészségesebbé válását.
A modern idők sportja mintha megfeledkezett volna mindezen alapértékekről. A versenysportban nem a játék, hanem a másik legyőzése, jó kedvre derítése helyett megkeserítése, minél nagyobb sikerdíjak megszerzése lett az elsődleges cél. Sokan az egészséget is feláldozzák az eredményességért, a rekordokért. S az eredmény, a túlhajszolt szervezet megkopása, kifáradása oly mértékben, hogy az aktív versenysport után negyven fölött gyakran találkozhatunk súlyosan egészségkárosodott, még nem is túl régen bálványozott élsportolókkal. Korábbi kimagaslónak tartott eredményeiért saját maga is megfizet, de a költséges egészségügyi ellátást a közösség számlájára írják.
Félreértés ne essék, nem vagyok az élsport ellen, de a felerősödő negatív kísérő jelenségei inkább arra ösztökélnek, hogy a közösség pénztárcájából elsősorban az ifjúsági és a tömegeket megmozgató lakossági sport feltételeinek megteremtését finanszírozzuk. Az élsport ma már inkább üzlet, mint játék. A tömegsport viszont a teljesebb emberi élet nélkülözhetetlen alappillére. Ezért a helyi közösség pénzes ládájából elsősorban erre kell, hogy áldozzon. Játszótereket, sportudvarokat, tömegek rendszeres testmozgását elősegítő létesítményeket, sportpályákat kell biztosítanunk, s csak ezután jöhet az élsport közpénzekből történő támogatása.
A SPORTRÓL
2002. 03. 02., 13:51
